Az ötödik nijama – az Úr iránti odaadás

Ísvara-pranidhána – az Úr iránti odaadás

„A cselekedetek jobban tükrözik valakinek a személyiségét, mint szavai. A jógi megtanulta, hogyan szentelje minden cselekedetét az Úrnak, így azok a benne is ott rejlő isteni természetet tükrözik.” (B. K. S. Iyengar)

Japa málá

Az „én”-tudat elhagyása

A jóga filozófiai alapja: a bennünk lévő valóság mentes az illúziótól. Attól a káprázattól, amely az életünk korlátainak és nyomorúságának az oka.

Az egyéni tudat ennek a végső valóságnak megnyilvánulása. Mégis azonosul érzékszerveivel, a környezetével, és ez fátylat von valódi természetére.

A szabadulás egyetlen módja az „én-tudat” leépítése vagy jobb szóval transzformálása, amely minden jóga rendszer célja.

Az ísvara-pranidhána gyakorlása során a hangsúly azon van, hogy ne az én, hanem a Te akaratod legyen meg. A tetteink és akaratunk Úrnak szentelése még csak a kezdet.

Mindez nem egyszerű mentális erőfeszítés, hogy a törekvő valahogy belenyugodjon Isten akaratába. Nem puszta elfogadás, hanem egy mélyebb átalakulás: Istenben való megnyugvás, amelynek haladó gyakorlata a szamádhi tudatállapota.

A valódi személyiségfejlesztés

Aki hisz…

…nem esik kétségbe,

…nem válik büszkévé – tudja, hogy minden Istenhez tartozik

…nem ittasul meg a hatalomtól és nem ragadják magukkal önző vágyak, „fejét csak Isten imádásában hajtja meg.”

„…a testi erő bhakti [odaadás, áhitat] nélkül halálos méreg, a puszta vallásos imádat a jellem ereje nélkül könnnyen kábítószerré válik.” (B. K. S. Iyengar)

Az érzékek szabályozása nagyon nehéz, az elméé még nehezebb. Ha már kimerültünk az erőfeszítésben, a sorozatos kudarcokban, az Úrhoz fordulunk, itt kezdődik a bhakti – az odaadás: az elme, az értelem, az akarat alárendelődik az Úrnak. A bhaktiban eltűnik a hamis én és a valódi egyéniség bontakozik ki.

Isteni beavatkozás

Patanydzsali és a korabeli jógik számára az Isten több mint egy fogalom. Olyan élő tapasztalat számukra, amelyet feltételezhetően megosztottak egymással. Kezdetektől fogva az Úr felé történő hódolás a jógának mindig fontos eleme volt.

Az Úr iránti odaadás megnyitja a szívet a Legfelsőbb felé, aki a megvilágosulatlan egyén érdekében felveszi a világ és a hatalom alakját. A megvilágosultnak pedig a szívébe költözik.

Az odaadás folyamatáról Vjásza a Jóga-bhásjában (Fejtegetések a jógáról – a Jóga-szútra legkorábbi ismert magyarázata) így ír:

„Az odaadás miatt egyfajta különleges [Felé irányuló] szereteten (bhaki) keresztül az Úr közelebb húzódik a jóginhoz és egyedül (a jógin) természete miatt támogatja őt. Kizárólag e természet által a jógin közel kerül az eksztázis (szamádhi) megvalósításához és az eksztázis gyümölcséhez [ami a felszabadulás].” 1.23.

Igazi jelentősége ennek az utolsó nijamának abban rejlik, hogy több mint erőfeszítés. Az ísvara-pranidhánában benne rejlik Isten viszonzása, kegyelme: a jógi megtesz mindent, hogy meghaladja saját ego-személyiségét, de az utolsó lépés – „az eksztatikus Önfelismerés fel való elrugaszkodás” – már Isten kegyelmén múlik.

A jamák és nijamák – amelyek egyértelműen a jóga bevezető gyakorlatai – kiemelkedik az Isten előtti meghódolás. Az összes többi tag magas szintű gyakorlása különleges képességeket, sziddhiket eredményez, a meghódolás gyakorlásával azonban egyből a legmagasabb tudatállapot, a szamádhi érhető el (kihagyva így a nyolcfokú jógaút összes többi elemét kezdve az ászanától a meditációig).

„A szamádhi azáltal jön el, hogy mindent feláldozunk Ísvarának.” 2.45.

(Patanydzsali: A jóga vezérfonala. Malik Tóth István fordítása Szvámí Vivékánanda nyomán.)

 Gyakorlás

Ötödik két hét (március 19. – ameddig csak lehet)

A jamák és nijamák gyakorlása során sokszor felmerült Isten: a benne való bizalom, a ráhagyatkozás. A Jóga-szútrától elválaszthatatlan Isten és általában a klasszikus jóga gyakorlása is elképzelhetetlen Nélküle.

Lehet gyakorolni az Isten iránti odaadást, tanítható-e az áhítat útja, felfedhető-e a misztika? A kérdés költői, ami képességeinkből telik, az a gyakorlás – kinek-kinek a képességei szerint.

“Az isteni kegy nem törődik semmiféle tulajdonsággal, képességgel vagy érdemmel, ugyanakkor mindig kész segíteni a gyöngét és méltatlant. Egyetlen dologra van csak szükség: a kegy befogadása iránti őszinte vágyakozásra.”

(Szvámí Bhakti Raksaka Srídhar: Az Arany Avatár című könyvéből)

1 hozzászólás

Rovat: Jóga bölcselet, Nijama

Egy hozzászólás

  1. Sokáig gondolkodtam azon, hogyan is lehetne a hétköznapokban könnyen gyakorolhatóvá tenni az Úr iránti meghódolás gyakorlatát? Talán az első lépés az, hogyan lehet egyáltalán élő tapasztalássá tenni Isten jelenlétét. Az ötletem: keressük az életünkben a “véletleneket” és a szépséget.
    Este, mikor nyugovóra térünk, gondoljuk át a mögöttünk álló napot és keressük meg a Gondviselés kezenyomát! Hol találkoztunk valami apró csodával. Egyszerű dolgokra gondoljunk: egy szivárvány az égen, egy kisgyerek mosolya, egy aszfaltburokból előtörő aprócska növény…

    Ne feledd! “A Paradicsom annak a szemében van, aki nézi.” Nézd úgy a világot, hogy az Úr ne rejtőzhessen el előled!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.