Akadályok – mentális lustaság

Sztjána – mentális fáradság, benső elgyöngülés

 „Nem tudom, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszikkasztja érzékeimet, s melyet legyőzni nem leszek képes még akkor sem, ha egy páratlan, virágzó földi királyságot nyerek, olyan korlátlan hatalommal, mint a félisteneké a mennyek országában.

Szanydzsaja szólt: Így beszélt Ardzsuna, az ellenség fenyítője, majd e szavakkal fordult Krisnához: »Góvinda, én nem fogok harcolni! « Aztán elhallgatott.” (Bhagavad-gítá 2.8-9.)

Krsna Arjunát tanítja

 Mi az a lustaság?

Patanydzsali kilenc akadályt sorol fel, köztük a második a sztjána, amelyet nagyon nehéz lefordítani. Különböző mesterek különbözőképpen interpretálják. A teljesség igénye nélkül:

  1. belső elgyöngülés
  2. kedvetlenség
  3. mentális lustaság
  4. bágyadtság, az erőfeszítésre való lelki készség hiánya
  5. mentális fáradság, kimerültsége
  6. lankadás
  7. konokság
  8. az elme renyhesége
  9. tunyaság (tompaság, lankadtság)

 A szótári jelentések között: egy halomba gyűjtött, összetömörített; vastag, súlyos, testes; puha, sima, olajos; tétlenség, lustaság.

A fordítások, magyarázatok tehát meglehetősen tág teret adnak az értelmezésnek. A lustaságnak – azon belül pedig kifejezetten a mentális lustaságnak egészen új megvilágítását kapjuk, ha néhány pillanatig elidézünk ennél az akadálynál.

 „Annyi éve gyakorlok már és semmi eredménye, még mindig nem értem el semmit.”

„Annyi éve hallgatom ugyanazt a tanítást, de mivégre?”

„Annyi éve próbálkozom, de még mindig ugyanazokba a hibákba bonyolódom.”

Ezeket a belső suttogásokat hallhatja a gyakorló, ha a gyakorlás eredményességébe vetett hite kezd megrendülni. A céltól eltérítő, negatív gondolatokat nevezhetjük mentális lustaságnak, mert arra ösztönöznek, hogy hagyjuk abba azt a folyamatot, amelybe belekezdtünk.

„A negatív gondolathullámok gyengítik az akaratot és rabolják a spirituális energiákat.”

(Szvámí Mahésvaránanda: Patanydzsali jóga szútrái. 1. rész. Szamádhi Páda. Az 1.30. szútrához fűzött magyarázatból)

Küzdelem

A Bhagavad-gítában ez az isteni utasítás áll: „Harcolj a harc kedvéért (, s ne gondolj boldogságra vagy szomorúságra, nyereségre vagy veszteségre, győzelemre vagy vereségre! Így cselekedvén sohasem követsz el bűnt.)!” (Bhagavad-gítá 2.38.)

Ezen a világon mindenért meg kell küzdenünk, ez az anyagi élet természete: harcolnunk kell a hivatásbéli sikerekért, a megbecsülésért, a sikeres tanulmányi eredményért, a harmonikus házasságért, a hosszú barátságokért, a hűségért és még vég nélkül sorolhatnánk. Az élet útja nem könnyű. Ugyanígy a lelki nemesedés útja is tele van nehézségekkel, buktatókkal.

A lelki törekvő kezdetben teli van lelkesedéssel, ugyanakkor már a folyamat elején jó tudatosítani, hogy könnyen ránk köszönt az az idő, mikor az emelkedett hangulat alábbhagy: „visszaesések”, lelki „szárasság” és kétségek ragadnak magukhoz. Tudnunk kell azonban, hogy az egyre tudatosuló érzéseink, nem egyedüli mércéi a lelki érlelődésünknek. Lehet, hogy akkor növekszünk, mikor sötétségben és tompaságban gubbasztunk.

A mentális lustaság szól bennünk, mikor ezt halljuk önmagunkban: „Már megint ez a tehetetlenség. Ez a kudarc jele” – amíg folytatjuk a gyakorlást, a törekvést a kitűzött célunk felé, addig nincsen kudarc.

 „Ardzsuna így szólt: Óh, Krisna! Milyen sors vár arra a transzcendentalistára, aki nagy hittel kezdi el az önmegvalósítás folyamatát, ám világias elméje miatt később letér az útról, s így nem éri el a misztika tökéletességét?

Óh, erős karú Krisna! Vajon nem fog-e a transzcendens útjáról letért ember elesni mind a lelki, mind az anyagi sikertől, s a szertefoszló felhőhöz hasonlóan elveszni, anélkül hogy bárhol megállapodhatna?

Óh, Krisna, ez az én kétségem! Kérlek, oszlasd el teljesen — Rajtad kívül senki sem pusztíthatja el!

A Legfelsőbb Személy így válaszolt: Óh, Prithá fia! A kedvező tetteket végző transzcendentalistát nem éri elmúlás sem ebben, sem a lelki világban. A jótevőt, barátom, sohasem győzi le a gonosz.

A sikertelen jógí sok-sok évig fogja a jámbor élőlények bolygóin élvezni az életet, majd becsületes emberek családjában vagy gazdag, előkelő családban fog újra megszületni.

Az is lehet [ha azután válik sikertelenné, hogy hosszú ideig gyakorolta a jógát], hogy nagy tudású transzcendentalisták családjában születik meg, ami ebben a világban bizony ritka dolog.

Óh, Kuru fia! Születése után ismét felébred benne előző életének isteni tudata, s a teljes siker érdekében újra fejlődni próbál.” (Bhagavad-gítá 3.37-43.)

Az elmét háborgató nehézségek mindegyike a tamasz (a tudatlanság, a sötétség és a tompaság anyagi minősége) hatása alatt áll. Igaz ez a bennünk szunnyadó lustaságra is, amely alapvetően az ellenállás egyik formája:

A lustaság okozza a gyávaságot, a határozatlanságot, amellyel igyekszünk egy-egy előttünk tornyosuló akadály elől meghátrálni, harc nélkül feladni a küzdelmet, anélkül, hogy megpróbálnánk cselekedni – holott legtöbbször tudjuk, mi lenne a helyes cselekedett (pl. vizsga elől meghátrálni, azzal az indokkal, hogy nem készültünk fel).

Ugyanígy a lustaság ösztönöz önsajnáló bánatra. Elmerengünk saját tökéletlenségünkön, kilátástalan helyzetünkön, ahelyett, hogy cselekednénk (pl. kesergünk, amiért nem tudunk gyakorolni, akár bosszankodhatunk is, elsorolhatjuk az okokat, de ennyi idő alatt, akár egy ászanát is végrehajthattunk volna).

Ugyanígy a mentális restség ösztönöz bennünket szőrszálhasogató kételyekre is (pl. nagyon sok indokot fel tudunk hozni amellett, miért nem tudunk reggel rendesen, nyugodtan reggelizni).

Szintén az elme tunyaság az, amely kísértésbe visz, hogy lazábban kezeljük kötelességeinket, arra ösztönöz, hogy elrejtőzzünk, betegségbe meneküljünk – mindezt azért, hogy ne kelljen önmagunkért harcolnunk az élet hatalmas küzdőterén.

Az elme ellenkezése a test ellenkezését vonja magával. Számtalan szimptóma és betegség jelenik meg, amely nem a test, inkább a mentális érzékszervek egyensúlyt vesztett működésének tudható be.

Sajnos a mentális lustaságtól érintett emberrel kapcsolatban állókra is hatással van ez az állapot: a negatív gondolatok, a mások lelkesedését kifogásokkal és kételyekkel fogadó pesszimizmus, önmagunk állandó szapulása energiát vesz el másoktól – hiszen küzdeniük kell a negatív hozzáállás ellen, hogy saját lelkesedésüket, jókedvüket megőrizzék. A kevésbé gyakorlottak, a kevésbé erős akaratúak vagy elszántak maguk is áldozatául esnek ennek a „fertőző betegségnek”.

 Győzelem a kedvetlenség felett

A sztjána esetében – mikor egy elkedvetlenítő, a szellemi és fizikális erőfeszítést kikerülő, a nehézségekkel való szembenézést halogató benső monológ kezd uralkodóvá válni bennünk – a jóga tradíciójában járatos mesterek a mantra meditációt és az imádságot ajánlják ellenszerül.

A kedvetlen ember szétszórt figyelmű. A szétszórt (viksipta) elmének pedig az egyik legjobb orvossága a mantra meditáció. A szó két összetevője többek között erre is utal (manasz – elme és tra (tr[í] igei gyökből) – felszabadít vagy legyőz, meghódít). A mantra zengetése megerősíti az elmét és friss energiával tölti el a gyakorlót. Az összpontosítás pedig tökéletes nyugalmat hoz magával. Megszűnik a benső „suttogás” csak a mantra zeng bennünk célunk felé irányítva figyelmünket.

„Óh, Krisna, én úgy látom, hogy könnyebb megállítani a szelet, mint szabályozni az elmét, amely nyugtalan, fegyelmezetlen, csökönyös és hihetetlenül erős.” (Bhavavad-gítá 6.34.)

Mivel a lustasággal szemben a puszta erőszakos szembeszegülés szinte reménytelen vállalkozás, nyugodt szívósságra van szükség – folyamatosan kell ismételnünk a mantrát – így a lustaság lassan eltűnik.

Ugyanilyen hatásos, ha az Isten iránti önátadást próbáljuk gyakorolni. Mindkét esetben az elme összpontosítása következik be, amely minden akadályt legyőz.

 1. Sétálok végig az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán

Beleesek.

Elveszett vagyok… remény nélküli

Nem az én hibám.

Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

2. Sétálok ugyanazon az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán,

Úgy teszek, mintha nem látnám.

Megint beleesek.

Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.

De nem az én hibám.

Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

3. Sétálok ugyanazon az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán.

Látom, hogy ott van.

Mégis beleesek… ez már szokás.

Nyitva a szemem,

Tudom, hol vagyok.

Az én hibám.

Azonnal kikerülök onnan.

4. Sétálok ugyanazon az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán.

Kikerülöm.

5. Egy másik utcán sétálok.”

(Portia Nelson: Önéletrajz öt fejezetben)

 Gyakorlás

Második két hét (május 28. – június 10.)

Minden gyakorlat során nagyon fontos a tudatosság: mit és kivel beszélünk; mit teszünk és vajon azt tesszük-e, amit tennünk kellene. Ezt nevezhetjük kritikus önelemzésnek. Ha ezt elhanyagoljuk, máris előkészítettük a terepet a „nyugtalan elme betegségei” számára. Ha belső pszichés funkcióink nem kiegyensúlyozottak, akkor az addig elnyomott beteljesületlen vágyak, kívánságok, érzelmek felszínre nyomakodnak mindazokkal a negatív benyomásokkal együtt, amelyek kívülről kerültek a tudatalattiba. Mindig vannak nehéz helyzetek, ezért állhatatosságra és a célunk iránti elkötelezettségre van szükség.

 Mi a teendő, ha találkozunk egy akadállyal?

  1. helyesen kell megítélni
  2. tudnunk kell védekezni ellene
  3. a segítség általában: a türelem és a kitartás (legjobb eszköze a mantra ismétlése, és a szmaranam – emlékezés Istenre)

Ezekben a hetekben a belső hullámok (viksépák) legyőzésének módja a pozitív mentális hozzáállás kiépítése és a lazítás (a mentális feszültségek enyhítése). Ugyanilyen fontos a koncentráció (keressük meg világi és szellemi, lelki céljainkat) és a meditáció (mantra zengetés az elme fegyelmezésére, egyhegyűvé tételére) gyakorlása is. Minden esetben érdeklődő, törődő, de nem ragaszkodó figyelemmel (kerüljük az önsajnálatot) forduljunk megismerésünk tárgya – a felmerült akadály felé. Ez az összpontosított figyelem sok esetben új fényt vet a problémáinkra, és az akadályok önmaguktól eltűnnek.

Anúpászana

Általános gyakorlat (ez a jamákra és a nijamákra is vonatkozik) az anúpászana, vagyis egy kis elhatározás, egy kis törekvés.

A szó jelentése: anu – apró, kicsiny és upászana – szolgálat; törekvés, szándék, elfoglaltság.

A lényeg, hogy nem kerül semmi és időt is csak nagyon keveset kell ráfordítani.  Rendszeres gyakorlása azonban felbecsülhetetlen eredményekkel járhat. A lényeg, hogy minden nap tény valamit önmagad vagy mások javára.

6 hozzászólás

Rovat: Akadályok, Jóga bölcselet

Hozzászólások

  1. Egyre nagyobb bizalommal tölt el, hogy amikor elkezdek foglalkozni egy témával, a világ hirtelen erre a témára fókuszál. Engem ez a jelenség mindig elgondolkodtat arról, hogy mi is a “valóság”, hol kezdődik a kinn és benn? Nektek volt már ilyen élményetek?

    Az apropója ennek a hozzászólásnak az, hogy múlt hétvégén Visegrádon betértünk egy étterembe ebédelni. Egyik barátom pedig emlékbe vásárolt könyvjelzőket, mindenkinek egyet-egyet idézetekkel. Íme ami nekem jutott:

    ” Használd fel a múltad, hogy erőt nyerj a jövődnek.
    Tedd meg ma, amit sajnálsz, hogy elmulasztottál tegnap.
    Így elkerülheted, hogy sajnálnod kelljen holnap, amit nem tettél meg ma.”

    Nem tudom, honnan való. Van valakinek esetleg ötlete?

    Engem a mostani gyakorlatomra emlékeztetett. Bár nem szerepel a sztjánáról szóló bejegyzésben, de a mentális lustasághoz nekem leginkább a halogatás kötődik. Sokat töprengtem azon, amit Ísvarakrisna írt a sztjánához fűzött magyarázatában: a tudat folytonos eltérítettsége szorongást eredményez. Ezt eddig nem nagyon értettem. Számomra azonban a halogatást egyértelműen szorongás kíséri. Valamit nagyon nem akarok megcsinálni valamiért, ezért szorongok, aztán meg a következmények miatt.

    Nekem most sokat ad ennek az akadálynak a felismerése, tudatosítása. Így még nem foglalkoztam ezzel. Igyekszem nem halogatni a dolgaimat, és már akkor szembenézni a következményekkel, amikor belefogok a cselekvésbe. Úgy is megtenni, hogy tudom, egy kis kellemetlenségem, nehézségem lesz belőle. Nagy élmény, mennyi energia megmarad így. Amit eddig halogattam, megpróbálom kihívásként megélni, egy kalandként, amit még nem tettem. Így a hétköznapok, amelyek tele vannak nyűgös kötelességekkel és szokásokkal, valahogy megízesednek, mert az eddigi félelmetes, kellemetlen feladatok, új színt öltenek. Úgy próbálok rájuk nézni, hogy ez valami új dolog, amit eddig még nem csináltam, és meglátjuk, mi lesz! Eddig még tart a lelkesedésem… 🙂

    Közben pedig az jutott eszembe, hogy a jamák között volt ám egy “tag”, amely szerintem ide kapcsolódik. Kiss könnyítés: az energia szétforgácsolásáról van szó. Egy másik jama pedig a tettek és a szavak következményével foglalkozik. Tehát két jamát keresek. Elvileg a honlapon fenn lévő infókból ki lehet mazsolázni a megoldást… aki ügyes az megtalálja.

    És most teszek egy merész kijelentést! Aki megtalálja a választ, és pont ugyanaz, amire én gondoltam, kap ajándékba két jóga órát. Aki megtalálja a választ, de nem az, amire én gondoltam, mégis szépen meg tudja indokolni, azé egy jóga óra. Mit szóltok? Távoli lelkes olvasók és gyakorlók esetében kiegyezem valami finomsággal, esetleg receptel…?

  2. Kenderesi Ilona

    Már a jamák és a nijamák kapcsán is sokszor fölmerült a gyakorlás fontossága. A gyakorlókat sokszor hívják a jóga tradícióban szádhakának. A gyakorlást pedig szádhanának.
    Nézzük meg ezt egy kicsit közelebbről!
    A szádhana szó a ‘szádh’ igéből ered, jelentése: befejez, lezár, elvégez; legyőz; felülkerekedik; tökéletessé tesz, tökélyre visz; tanul, megért; gyógyít, orvosol.
    Aki mindezt teszi, a szádhaka: befejező, elvégző, beteljesítő; hatékony; ügyes, rátermett, találékony.

    Tehát gyakorlataink során, mi is szádhakák vagyunk. Nagyon szép távlatokat sejtetnek ezek a szavak. A szádhana gyakorlatait a “szabadság szabályozó elveiként” is szokták említeni. Az ösztönök, a rossz szokások és a hamis én által táplált elme fegyelmezése szolgál. Ezek azok a gyakorlatok, amelyek segítenek befelé irányítani és fókuszálni az elmét. Nagyon egyszerű dolgokra kell gondolni: reggel meghatározott időben felkelni, ebédet készíteni a családnak, minden nap megenni egy friss gyümölcsöt, minden nap elolvasni egy verset és még sorolhatnánk. A napirendünk elkészítése vagy a céljaink kitűzése és az elérésükért vállalt feladatok szintén a szádhana részeit képezik.

  3. Imre

    Kedves Indu,
    az önfegyelem és igazmondás tagjaira gondoltál?

  4. Igen, az igazmondásra gondoltam abban az értelemben, hogy nem nézzük, hogy ránk nézve milyen következményei lesznek az igazságnak. Felelősen elviseljük a ránk mért hatást. Tehát, ha hibázunk, nem mentegetőzünk, hanem felvállaljuk a hibánkat. Őszintén és tisztán. Ez az igazság gyakorlása.
    Jó példa erre az, ami Sivával történt egyszer és az ahinszá hozzászólásai között van. Bűntudat, védekezés és sértődöttség nélkül elfogadni, ha hibáztunk. Ez már valami!

    A másik, amire gondoltam az az aparigraha – vágynélküliségnél szerepelt. A jógí nagyon megfontolja, hogy mire fordít energiát. Hiábavaló halmozásra és vagyonának gondozására nem nagyon…

    • iren

      Nagyon érdekes a téma,,,, lustaság ,,,,,Pató Pál -stratégia,,,,,,,

      • Kenderesi Ilona

        Igen, igen. És struccpolitika is. 🙂
        A lustaság azonban talán több ennél. Ahogy haladunk tovább – sajnos azt kell mondanom, hogy a honlap egy kicsit késésben van hozzánk képest, de igyekszem behozni a lemaradást… – egyre inkább kiderül, hogy ezek az akadályok az Önvaló felismerésében és felszínre hozásában hátráltatják az embert, nem pedig a napi célkitűzéseiben vagy világi elfoglaltságaiban.
        Nem egyszerűen arról van szó, hogy nincs kedvem beágyazni és naphosszat csak lógatom a lábam. A lényeg, hogy nem vagyok hajlandó tenni semmit a lelki nemesedésért, a hamis én tisztításáért és integrálásáért. Csak a változó és ideiglenes relatív valósággal foglalkozom, az örökkévalósággal nem. Ez derül ki majd egy későbbi csitta-viksépánál is, amelyről ma beszélgettünk – a pramáda, vagyis közöny, nemtörődőmség, gondatlanság.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.