Akadályok – érzékiség

Avirati – a világi élvezetekhez való kötődés

Sok lehetősége és ennek megfelelően sok csoportosítása van az elmét kifelé irányító jelenségeknek, érzéseknek.  Alapvetően négy benső akadállyal kell megküzdenünk. A többi ezeknek az eredménye.

A négy benső akadály

  1. káma – szenvedély, kéj, vágy
  2. krodha – harag
  3. moha – megtévesztettség
  4. lobha – kapzsiság

A négy közül a moha, megtévesztettség az összes többi gyökere. Az anyagi energia keltette illúzió az oka pszichés és fizikai szenvedéseinknek, ennek hatására ébred bennünk túlzott kötődés és ragaszkodás, amely végső soron depressziót, félelmeket, féltékenységet és szomorúságot szül.

Ragaszkodásunk azokhoz a dolgokhoz, amelyek elképzelésünk szerint boldoggá tesznek bennünket félelemmel társul: félünk, hogy elveszítjük ezeket és velük együtt elveszítjük a lehetőségünket a boldogságra.

Szeretnénk megszerzett kincsinket biztonságban tudni és a még nagyobb boldogság reményében még többet birtokolni belőlük. Ezért egyre nő bennünk a szenvedély és a vágy.

Az elvesztésüktől való félelem pedig haraghoz, dühhöz, féltékenységhez és ellenségeskedéshez  vezet. Ez a megtévesztettségből eredő bukás útja.

„Az emberben az érzékek tárgyain elmélkedve ragaszkodás ébred azok iránt. E ragaszkodásból kéj támad, a kéj pedig dühöt szül.

A dühből teljes illúzió ered, az illúzióból pedig emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.” (Bhagavad-gítá 2.62-63.)

Az érzékiség útja

Az avirati szót keresve a szótárban a következő jelentéseket találjuk: szüntelen, szakadatlan, folytonos; mértéktelenség, szertelenség.

Mindez arra a kínzó és soha nem múlós szomjúságra utal, ahogy vágyaink feltámadnak, s ahogy azokat megpróbáljuk körülményeinktől függően és adottságainkhoz mérten kielégíteni.

A jóga megközelítésében az avirati elsősorban a rossz tulajdonságokhoz és szokásokhoz való ragaszkodást jelenti.  Az érzékiség tágabb értelemben értelmezhető, mint ahogyan ma megszokhattuk. Minden olyan kötődést jelent, amely az anyagi világ múló jelenségeiben keresi a boldogságot, legyen az az étkezés öröme, emberekhez való ragaszkodás, az utazás szenvedélye. A nemi vágyak csak egy szelete a teljes képnek mégis ez okozza a legtöbb zavart, itt találhatjuk a legtöbb félreértést.

Tudnunk kell azonban, hogy a jóga útján nem szükséges, hogy feladjuk egész eddigi életünket és mindenről lemondva, családunkat elhagyva egy barlangban húzzuk meg magunkat. Egyetlen dolgot kell csak mindig a szemünk előtt tartanunk: ne feledjük a célunkat! Ha célunkat szem előtt tartva gondosan, szeretettel végezzük világi kötelezettségeinket, akkor azok segítenek célunk elérésében.

„Ha a jógi a jóga gyakorlása által képes fegyelmezni az elméjét, és minden anyagi vágy nélkül a transzcendensben állapodik meg, akkor azt mondják róla, megingathatatlan a jógában.” (Bhagavad-gítá 6.18.)

A test igényei egy függőleges vonal mentén csoportosulnak a nyelv-gyomor-nemzőszervek irányában.

„Az a józan személy, aki képes uralkodni szavain és gondolatain; legyőzte a nyelv, a gyomor, a nemi vágyak ösztönző erejét, valamint a haragnak is ellenáll, méltó arra, hogy szerte a világon tanítványai legyenek.” (Rúpa gószvámí: Srí Upadésámŗta, 1.)

Az egész sort legyőzi az, aki képes fegyelmezni a nyelvét – Istennek felajánlott étel fogyasztásával, és az Őt dicsőítő mantrák zengetésével.

A nemi élet adja az anyagi energia kínálta legnagyobb gyönyört, ezért a hatalomvágy mellett az egyik legnehezebben megzabolázható ösztön. Jógikus szempontból nem féktelen élvhajhászást jelent, hanem a szentírások utasításával összhangban álló viselkedésformát. A szabadság szabályozó elveit betartó jógít így nem ragadja el a nemi ösztön, képes tudatosan irányítani.

„Óh, Bháraták ura [Ardzsuna]! Én vagyok a szenvedély és vágy nélküli erő az erősekben, és Én vagyok az a nemi élet, amely nem ellenkezik a vallásos elvekkel.” (Bhagavad-gítá 7.11.)

A nemi vágyak és a kundaliní kapcsolata

A jóga tradíciójában nagy jelentőséget tulajdonítanak a cölibátus gyakorlásának (bővebben a jamák között a brahmacsárjáról szóló bejegyzésnél). A védikus időktől fogva a vezeklés (tapasz) folyamata főleg a nőtlenség (brahmacsarja) megtartásán és az érzékek legyőzésén alapult. Ezzel kapcsolatban egy másik kifejezést is feltétlenül meg kell említeni, amely az ódzsasz.

Az ódzsasz életenergia, amely az egész testet és elmét megtölti. Speciálisan a szexuális önmegtartóztatással, a nemi energia finomításával hozható mozgásba. Ezt az energiát olyan hatalmasnak és hatékonynak tartják, hogy a jógí képes általa megváltoztatni a saját és mások életét is.

Tudományos kutatások igazolják a nemi szervek periódikus működését. Ez középkorúak esetében négy napot foglal magába. A periódus felépítése:

  1. nemi aktivitás (orgazmus)
  2. hiperaktív szakasz (idegrenszeri reakció a szexuális stresszhatásra) – a jóga ismeri ezt az állapotot, az orvostudomány kihagyja ezt a szakaszt
  3. kimerültségi állapot – ezt nevezi a jóga a kundaliní energia alvó állapotának
  4. fokozatos regeneráció – a kundaliní lassan felébred álmából

Ezeken a napokon a központi idegrendszer és a közérzet állapota jelentősen eltér egymástól. A hiperaktív szakaszban például az emberek többsége derülátó, jókedvű, teli energiával. A már régóta halogatott dolgokat ilyenkor intézi el. A kimerültségi állapotban azonban az emberek általában borulátóbbak, fáradtak, a házaspárok ilyenkor vesznek össze. Ezt figyelembe véve várható nagyobb terhelések előtt, illetve a téli időszakban, amikor kevesebb hormon termelődik érdemes a periódust néhány nappal nyújtani a regeneráció felé. Az úgynevezett + (regenerációs) napokon a teljesítőképesség és a teherbírás fokozatosan nő.

Ez a megfigyelés teljesen egybevág a jóga tapasztalásával. A legalsó nemi csakrában (muladhára) pihen összetekeredve a kundalini kígyóenergia. Ezt az energiát hívják a már korábban említett ódzsasznak is. A nemi önmegtartóztatás során a nemi csakra felfelé ható tonizáló hatása érvényesül – a kundaliní felébred és a gerinc mentén felfelé áramlik. Ekkor az ódzsasz a pránavezetékeken keresztül felfelé indul és segíti az agy működését. Ennek az energiának a fölébresztés a hatha-jóga és a tantra végső célja (urdhava-retasznak nevezett folyamat).

Az orvostudomány megvizsgálta, hogy a zsigerekből az érzőidegek oldalágai az agytörzs retikuláris rendszerébe futnak. A regenerálódott nemi szervek érzőrostjai segítik az agykéreg ébrentartását, a mozgások élénkségét.

A retikuláris rendszer feladatai:

  • éberségi állapot szabályozása,
  • figyelem összpontosítása egy adott ingerre,
  • a tudatállapotunkat befolyásolja a retikuláris rendszer szűrője: egyes üzeneteknek lehetővé teszik, hogy a nagyagykéregbe jussanak, azaz tudatosuljanak, míg másoknak nem.

2 hozzászólás

Rovat: Akadályok, Jóga bölcselet

Hozzászólások

  1. Edina

    Ma leltem rá P. Marton Marcell Boldizsár, kármelita szerzetespap (1887-1966) írására, melyben az érzéki vágyakról beszél. Számomra nagyon érdekes volt, különösen az írás második fele. Talán számotokra is az lesz.

    „Mindenki a saját kívánságától félrevezetve és elcsábíttatva kísértetik meg” (Jak 1,14).

    A quadriga
    Ki ne ismerné a görög-római életből a quadrigát?! Versenykocsi volt. Négy tüzes paripa – egymás mellé befogva egy sorba – röpítette gazdáját az álmodott cél felé…

    Ó, ha az a versenyző nem ura kezének, ha nem ismeri a vágtató lovak természetét, erejét – vajon merre száguld a négy lobogó vérű állat, vajon hol áll meg?! Mi lesz a sorsa kocsinak, gazdának?! A kocsi az ember teste; rajta az úr – a lélek; az ágaskodó paripák – a testből ki- és fellobogó tüzes erők: a szenvedélyek.
    Mi történik a testtel, mi a lélekkel, ha elragadják a szenvedélyek?! Összezúzza magát.
    A belső önmegtagadás ezzel kezdődik: a szenvedélyek megfékezésével.

    Mi a szenvedély?
    Az érzéki vágyóképesség megmozdulása – fellobogása. A test kipirul vagy belesápad ebbe az indulatba; sokszor úgy elváltozik, alig lehet ráismerni.
    Tűz az, amely mohón esik neki mindannak, ami táplálja, amit jónak elképzel vagy tapasztal, és eszeveszetten fut az elől, ami szerinte neki rossz, kellemetlen. Csak az a baj – s ez igen nagy baj! -, sokszor éppen azt tartja-veszi jónak, ami a léleknek rossz, s fordítva. Neki „jó” a tisztátalanság, a léleknek – kárhozat. Neki „rossz” a böjt, a virrasztás, a fegyelem – a léleknek boldogság és haladás.
    Tizenegy szenvedély van. Valamennyi az ősszenvedélyben: a szeretetben gyökerezik. Össze ne tévesszük a szellemi szeretettel, az akarat aktusával! Itt érzékiségről van szó, amely nem fér a bőrébe, s igájába akarja hajtani a lélek szellemi részét: az értelmet és az akaratot.

    A szeretet szenvedélye!
    Ostoba regények, novellák gyakori frázisa: meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt! Valóban igaz! Az érzékiségnek ez az első fázisa. Ami „neki” tetszik, tárgy vagy személy, azt megszereti, tehát bírni akarja. Nos, csak képzeljük el! Ha nem ítél az értelem, nem parancsol az akarat, szóval a lélek – mi lesz itt?!… A kéj párduca hogy rohan rá az ártatlanság fehér liliomára, ha nincs kéznél s nem dörren el az értelem kitűnő, mindig találó fegyvere, ha nem parancsol az akarat! A másét mily hamar megszereti az ember, a kirakatok gyönyörűségeit hogy falják a szemek; a színpadok, a mozivásznak, az utcák, a képek, a könyvek mennyi tárgyat, személyt dobnak az érzéki vágyóképesség elé, hogy fellobbantsák benne a szenvedély tüzét. Ha nincs tisztán látó értelem, nincs tiltakozó, energikusan parancsoló akarat, micsoda szörnyű katasztrófák állnak be?!

    A vágy szenvedélye!
    Amit megszerettünk, az után kívánkozunk. Nézd a macskát! Verebet pillantott meg s máris megszerette. Aztán kúszik, tart feléje – a vágy az a szenvedély, ami hajtja. Erős, hatalmi szenvedély; nehéz neki ellenállni. Sajnos, „az embert vágyai vezérlik”. Petőfi szerint is, aki azokért ott hagyta anyját s a kislakot a Nagy Duna mentén. A három, híres zsarnoki vágyért: az élvezetvágyért, a bírvágyért és a hírvágyért az emberek milliói hagyták el otthonukat, pazarolták el vagyonukat vagy testi erejüket, tették tönkre idegeiket, vesztegették el drága idejüket és főként – ó, jaj! – legdrágább lelküket, örök üdvüket!

    Az öröm szenvedélye!
    Az érzéki örömé, nem a szellemi, lelki örömé! Aki eléri vágyát, az örül neki. Ez betetőzője a két előbbi szenvedélynek. A macska megkaparintotta a verebet; mily élvezettel ropogtatja! Az alkoholista hozzájutott a borhoz; micsoda torz vigyor az arcán! A dohányos egy hitvány cigarettához; micsoda mohó szippantások! Az ínyenc egy úri vacsorához; mily elegáns állatiasság! A parázna… – jaj, erről ne is essék szó köztetek, figyelmezteti Szent Pál a korintusi szenteket.
    Szóval, ez a menete a szenvedélyeknek: szeretet – vágy – öröm. Az, amit megszeret az érzékiség, az után vágyódik, ha elérte – örül neki.

    A gyűlölet szenvedélye!
    Ellenkezőleg, amit ez az érzékiség „rossz”-nak lát a maga számára, ami neki nem tetszik – azt gyűlöli. Nemde? Az érzékies emberek oly hamar s oly soká tudnak gyűlölni! Mit mond Madách a mai korról? „Kutyák harca egy konc felett.” Háborúk voltak, folynak, lesznek – anyagiakért. Gazdasági természetűek azok, mondják, s mi beleremegünk a gondolatba: mi lesz ennek a határtalan gyűlöletnek a vége?!

    Az irtózás szenvedélye! (utálat, undor!)
    Az érzékiségnek kellemetlen például a test sanyargatása. Csak említik előtte, s már gyűlölet lobog ki a szeméből – ha rá akarják kényszeríteni – menekül előle, irtózik, undorodik tőle. A ficsúr a katonazubbonytól, a kéjenc a kemény ágytól, a kutya az ostortól; a mama kedvence a hideg víztől, a puha, modern ember az önmegtagadástól és a szegénységtől – egyszerűségtől.

    A szomorúság szenvedélye.
    Hiába a gyűlölet, hiába a futás, menekülés a „rossz”, a „kellemetlen” elől – eléri az a menekülőt, ilyenkor aztán beáll a szomorúság. A kutyán csattog az ostor, a szalonhőst alaposan megszégyenítették, a piperkőcöt piszkos lével öntötték nyakon, a tolvajt, a tilosban járót utolérték, elverték rajta a port. Aztán – nincs jó idő, valami nem sikerül, rossz a közérzetünk, minden kedvünk ellenére van, vágyaink nem nyertek kielégülést; mily szomorú ez az élet, a világ! – kiáltunk föl, és csüggedünk, csüggedünk…

    Nincs károsabb szenvedély, mint a szomorúság, csüggedés. – Semmire se megyünk! Lelkileg meg éppen nem!…
    Íme: gyűlölet – irtózás – szomorúság. Ez a sorrend. Amit nem szeretünk, attól menekülünk, ha nem tudunk, elfog a szomorúság.

    Ez a hat szenvedély alkotja az egyszerű vágyóképesség csoportját. – A következő öt szenvedély a küzdő (törekvő) vágyó képesség gyűjtőneve alá tartozik. A szenvedélyeknek itt harcba kell szállniuk, hogy vágyaikat kielégíthessék, vagy hogy megmenekülhessenek a „rossztól”.

    A remény szenvedélye!
    Valami „jó” elérhetőnek látszik, de nehéz. Harcba érte, s lángol a remény! Ugyanakkor vele együtt, minél nagyobb a nehézség, fölviharzik a harag szenvedélye is. Ha lehetetlennek látszik a cél elérése – beáll a kétségbeesés szenvedélye, hogy a harag itt is bosszút forraljon. – Aztán küzdeni kell a „rosszal”. – Mindent kockára tesz tehát a vakmerőség (bátorság) szenvedélye; a harag szinte féktelen lesz. Ha a „rossz” alig lesz kikerülhető – föllép a félelem szenvedélye; a harag dúl-fúl, s szövi bosszúterveit a megtorlásra.

    Hová viszik e vad szenvedély-paripák életünk kocsiját, hová annak kocsisát, ha nincs fék, nincs gyeplő?! – Kiirtsuk őket? – Isten teremtette ezeket a képességeket, magukban véve tehát nem rosszak. A testnek-léleknek eleven erői azok, amelyeket jóra-rosszra egyaránt fel lehet használni.
    Tudni kell velük bánni, s hallatlan lendületet adhatnak az egész lelki életnek. Szolgálják azt, ami a léleknek jó, s küzdjék le, ami a léleknek rossz! – Akinek életkocsiját a megtisztult, fegyelmezett szenvedélyek paripái röpítik előre, az sokkal előbb ér célt, mint aki ezek nélkül botorkál a szűk úton.
    A gyeplőt azonban kemény kézre kell fogni. A híres Wesselényi még a szakadék szélén is megállította versenylovait. De minálunk nem sportról van szó, hanem élet-halál küzdelemről.
    Ha nem győzünk mi – győznek a szenvedélyek, s a quadriga gazdástól pozdorjává törik.
    „Ezt jelképezi a Bírák könyvében az erős Sámsonnak esete, aki annak előtte nagy ember volt, élvezte szabadságát és bíráskodott Izraelben. Midőn pedig ellenségeinek kezei közé került, megfosztották őt erejétől; kiszúrták szemeit; szárazmalomhoz kötözték s azt hajtatták vele; sőt még ott is gyötörték és kínozták. Így van a lélek is, midőn ezek az ellenséges vágyak (a mi esetünkben szenvedélyek) élnek és uralomra jutnak benne. Mert először is elgyöngítik és megvakítják, azután pedig hozzákötözik az érzékiség malmához, gyötrik és keserítik; a kötelek pedig, amelyekkel oda van bilincselve, maguk az érzéki vágyak” (Keresztes Szent János: Kármelhegy útja 1,7).

  2. Csonka Ernőné

    ” Az emberi vágyak,igen.De a vágy könnyű csónak:nem árt megterhelni az értelem súlyával,mert nélküle könnyen felborul.” ( Márai Sándor: Napló 1946)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.