A harmadik jama – nem lopás

Asztéja – nem lopás

Szorosan kapcsolódik a nem ártáshoz

Kiegészítője a „mellék” tulajdonságokból a mitáhára – kímélő étrend. A túltápláltsággal ugyanis meglopjuk a természetet és másokat, akiknek nem jut ennivaló.

A jóga magasabb erkölcsiségének szellemében nem csak a másokhoz tartozó dolgok eltulajdonítását jelenti, hanem azt is, hogy nem használunk semmit rendeltetésétől eltérő célokra (ha ez a cél megfogalmazott), vagy a birtokosa által engedélyezett időn túlmenően.

A kihasználó mentalitás

Általában senki sem lop, de a társadalmi konvenciók megengednek kisebb lopásokat:

  • kötelessége teljesítéséért külön jutalmat fogad el valaki
  • általa el nem végzett feladatért járó érdemek elfogadása
  • olyan előnyök, amelyek ténylegesen nem illetik meg
  • hűtlen kezelés
  • bizalommal vagy hatalommal való visszaélés
  • rossz gazdálkodás
  • más ötletének engedély nélküli felhasználása
  • és még számtalan egyéb visszaélés

Egy szóval a kihasználó mentalitás bármely megnyilvánulása lopásnak számít a jógi szemében és sajnos ide tartoznak a hétköznapi pszichológiai játszmáink is, amelyeket embertársainkkal folytatunk: más energiáit használni, más idejét rabolni, visszaélni a segítőkészséggel stb.

 Kísértés és sóvárgás

Az asztéja, a vágynélküliség a sóvárgástól óvja meg az embert. A sóvárgás felkavarja a tudat nyugodt áramlatait, így ellentétes a jóga céljával, amely éppen ezeket a tudathullámokat hivatott elcsendesíteni.

A természet jelenségei és tárgyai önmagukban semlegesek, az élőlények tudata az, amely különböző értékminőségekkel ruházza fel azokat. Csak ezek a társadalmilag generált értékmegnyilvánulások okozzák a kísértést.

A lopás nem azért kerülendő, mert társadalmilag is elítélt, vagy márt másoknak kárt okoz (vannak egészen jelentéktelen sem a társadalmi, sem az egyéni érdekeket nem sértő finomabb lopások), hanem azért mert önzés rejlik mögötte.

Megkívánunk valamit, amely nincs a birtokunkban, de úgy véljük, kitölti a bennünk érzékelt hiányt. Az egyén külön érdekei így óhatatlanul szembeállnak mások érdekeivel. Ez pedig visszahatást szül, karma-magot termel, amely visszahúzza az egyéni lelket a szellemi előrehaladás útján.

 A nem lopás gyümölcse

„Aki a nem-lopásban megszilárdul, annak igazi kincsek tárulnak fel.” (2.37.) (Patanyzsali: A jóga vezérfonala. Dr. Fóris László fordítása)

Aki tökéletesen elsajátítja ezt az erkölcsi fegyelmet, annak erőfeszítés nélkül minden érték az ölébe hullik: „…minden kincs bizalomra érdemes letéteményesévé válik” (B. K. S. Iyengar)

Egyrészt a jógi tudatában lesz a környezetében lévő kincseknek (pl. megérzi, ha közelében drágakőbánya van), másrészt még a legjelentéktelenebb jelenség, tett vagy tárgy is értékessé válik a számára (pl. mindennek tud örülni). Uralkodik ezeken az értékeken és a hozzájuk kapcsolódó vágyakon. Nincs benne hiányérzet, sóvárgás, amelyet máshonnal elvett értékekkel kellene betöltenie.

Ameddig bennünk van a nem hozzánk tartozó dolgok birtoklásának a vágya, addig a természet törvényei (karma) uralnak és irányítanak minket. Ha erről a vágyról sikerül teljesen lemondani, a karma törvénye fölé emelkedhetünk: a karmánk által nekünk jutatott csekély lehetőségek nem korlátoznak többé.

Ha közönséges vágyak kötnek meg bennünket, akkor közönséges módszerekkel kell kielégítenünk őket. Ha azonban már leküzdöttük ezeket a közönséges vágyakat, már nem kötnek az általános törvények, ezek már nem érvényesek ránk többé.

Nem lopás a Bhagavad-gítában

A Bhagavad-gíta a jógairodalom egyik alapműve. A harmadik fejezete, amely a karma jógáról ír körüljárja a nem lopás területét is. Hiszen semmi a világon nem a miénk, mindent csak kölcsönbe kaptunk. Kötelességünk csak annyit elvenni a világtól, amennyi felétlenül szükséges, és ezt helyesen használni. Az áldozati körben nem részt vevő bizony tolvaj. A tékozlás a Teremtő, a természet és az emberiség meglopása.

 „A teremtés kezdetén az élőlények Ura az emberek és félistenek nemzedékeit bocsátotta előre Visnunak szánt áldozatokkal, aztán megáldotta őket, mondván: „Legyetek boldogok e jagja [áldozat] által, mert ennek végrehajtása majd megajándékoz benneteket mindennel, ami kívánatos a boldog élethez és a felszabaduláshoz!

A félistenek, akiket megörvendeztetnek az áldozatok, szintén a kedvetekben fognak járni, s ha az emberek és félistenek ily módon együttműködnek, általános jólét köszönt mindenkire.

Ha a különféle életszükségletekről gondoskodó félistenek elégedettek jagja [áldozat] végzésével, ellátnak majd benneteket mindennel, amire csak szükségetek van. Ám minden bizonnyal tolvaj az, aki úgy élvezi ezeket az adományokat, hogy nem ajánlja fel viszonzásképpen a félisteneknek.

A bhakták megszabadulnak minden bűntől, mert csak olyan ételt fogyasztanak, amit először felajánlottak áldozat gyanánt. Mások, akik személyes érzéki élvezetükre készítenek ételt, bizony csak bűnt esznek.

Mindenki teste gabonaféléken él, melyek az esőből származnak. Az eső a jagja [áldozat] végzéséből ered, a jagja pedig az előírt kötelességekből születik.

A szabályozott cselekedeteket a Védák írják elő, a Védák pedig közvetlenül a Legfelsőbb Brahmanból nyilvánultak meg. Következésképpen a mindent átható Transzcendens mindig jelen van az áldozati tettekben.

Kedves Arjunám! Aki emberi élete során nem követi a Védákban előírt áldozatkört, az minden bizonnyal bűnös életet él. Léte hiábavaló, mert csak az érzékkielégítésben leli örömét.

Ám aki az önvalóban találja meg örömét, akinek emberi élete az önmegvalósítást szolgálja, s aki egyedül az önvalóban érez teljes elégedettséget, annak számára nincsen kötelesség.” Bagavad-gítá 3.10-17.

Gyakorlás

Harmadik két hét (október 30. – november 27.)

Egy különleges bhakti jóga program miatt elmarad a legközelebbi jóga szeminárium, így csaknem egy hónap időnk marad gyakorolni a nem lopás erkölcsi törvényét. Tovább színezi a próbálkozásunkat, hogy egyre mélyebben érezhetjük át az első két jamát. Tehát ajánlott a már megszerzett tapasztalatok, felismerések fényében továbbvinni a korábban már megkezdett gyakorlatokat.

A nem lopás egy különleges aspektusát gyakoroljuk, amelyre valószínűleg nem sokan gondolnak. A feladat:

mindenkinek odaadni azt, ami őt (tőlünk) megilleti, legyen az akár szellemi, akár fizikai dolog.

Ez a gyakorlat komoly próbája annak, mennyire tudjuk megvalósítani az igazságot, hiszen felmerül a kérdés ismerjük-e magunkat annyira, hogy tudjuk, mit kell, mit adhatunk oda, és ismerjük-e a másikat annyira, figyelünk-e rá, hogy tudjuk, őt mi illeti meg.

Figyelem! mindig önmagunkra figyelünk! Embertársaink megváltoztatása nem a mi jogosultságunk!

Ebbe a spirituális személyiségfejlesztő kísérletbe bárki becsatlakozhat bármikor. Itt a honlapon is nyomon követheti az eseményeket, és saját maga is csatlakozhat a résztvevők igyekezetéhez. Bármilyen tapasztalatot, felismerést szívesen fogadunk hozzászólás formájában.

A szeminárium látogatói megkapják a beszélgetés írásos vázlatát, illetve a teljes hanganyagot.

Rövid hangösszefoglaló a beszélgetésről

 

9 hozzászólás

Rovat: Jama, Jóga bölcselet

Hozzászólások

  1. A rövid szünet után újra itt. Egy idézet egy levélből, amit a legutóbbi beszélgetés után kaptam:

    “Köszönöm az esti tanítást, beszélgetést, (…) értem őket, egyértelmű, mégis meglepő volt számomra, hogy mennyi minden tartozik az asztéja témájába, illetve a többi jamába. Kicsit olyan érzéseim vannak, mióta ebbe belefogtunk, hogy egyre-másra nyílnak ki ajtók a tudatomban és eszembe jut, hogy hiszen éppen így gondolom én is, csak nem formálódott meg bennem eddig szavakban. A gyakorlati átültetés pedig fantasztikus ötlet és kicsit a tapas, az erőfeszítés vállalása is benne van, hiszen küzdünk, törekszünk és hagyjuk, hogy a tüze kiégessen belőlünk rossz szokásokat, helytelen reakciókat. (…)

    ui.: a másokat tőlünk megillető figyelem adása közvetve ránk is vonatkozhat, hiszen erre az életre kölcsönkaptuk ezt a testet, kell hozzá egy jó gazda, ránk bízták, érte is felelősséggel tartozunk, el kell számolnunk vele is, nem helyes a hűtlen kezelés….tehát van időm arra, hogy jógázzak, imádkozzak, meditáljak vagy csupán magamra figyeljek…

    • Contraccambio i ringraziamenti, in quanto io (coach) e il fotografo (mio marito) abbiamo trascorso una domenica con un Team affiatatissimo e bravissimo. Il capitano poi, ha espletato con professionalità il Suo ruolo. Giacomo (sono di parte) bravissimo, poi Emi e Andrea una grinta spaventosa. Veramente un grazie anche a Martina e come dice Armando, alla mezza, Valsorda che è arrivata a tifare. Un &##1&0;bravi288222; e tanti complimenti anche agli organizzatori.

  2. Mária

    Szigorú lettem önmagamhoz, ugyanakkor jóságos is.
    Régebben viszonylag könnyen találtam magamban felmentést szavaimra, reakcióimra, tetteimre, újabban ez most mintha egy szűrőn haladna át először, figyelmeztet, elgondolkodtat, nyugalomra int. Felelős vagy másokért, felelős vagy önmagadért. Így aztán több tisztelettel fordulok a környezetemben élők felé és önmagamról sem feledkezem meg.
    De nehéz, egyre nehezebb….néha ólomsúlyúnak érzem magam, máskor pillekönnyűnek. Minden nap kinyílik viszont egy újabb csodavirág. Egyértelművé válik olykor a kétséges, megmutatja magát tisztán a rejtettnek vélt, világosabban látszik a kívül és a belül, hát persze, hogy néha fájón őszinte, persze, hogy időnként szárnyalóan örömteli.

  3. Mária

    Tegnap hazafelé a buszon utazva értettem meg, mit is takar a mi vállalt feladatunk. Egy amolyan régimódi nagypapa, olyan, mint a mesékben (talán ilyennek is kellene lenniük a nagypapáknak, ilyenre vágynának a gyerekek?),
    fehér bajusz, ősz haj, szigorú arc és mosolygós szemek, ölében ülő 5 éves forma fiúcska, olyan, amilyenre minden nagyszülő büszke lenne, nyílt tekintetű, érdeklődő, erős legényke….ők ketten.. és én láttam, körülöttük megszűnt a világ, beszélgettek, mint két egyenrangú Ember, komolyan figyelve egymás szavaira. Aztán a kisfiú valami olyasmit mesélt a papájának, amin ő nagyon elcsodálkozott, Te erre emlékszel? -kérdezte meglepetten és mindketten hangosan hahotáztak. A nagypapa gyermekké vált ebben a percben, pajkosan csillogtak a szemei, a kisfiú pedig nagyon elégedettnek látszott és büszke volt magára. Láttam mindkettejük teljes önfeledtségét, boldogságát és mindez csupán arról szólt, hogy JELEN voltak, teljes figyelmükkel fordultak egymás felé. Úgy gondoltam, talán ennek a nagypapának is szép emlékei lehetnek a saját gyermekkorából és csak folytatja, továbbadja, amit egykoron ő kapott, aztán elképzeltem, hogy ebből a kis legénykéből, ha majd nagypapa lesz, egészen biztosan nagy szeretettel mesél róla, milyen jó is volt, amikor nagypapa ment érte az óvodába. Ők ketten tudták, mit adhatnak egymásnak, mi illeti meg a másikat tőlük és ezt nem tartották vissza, sőt bele is feledkeztek ennek a csodájába. Lehet, hogy ennek a kisfiúnak nincsenek drága, divatos játékai, de olyan életre szóló kincset kap, amire sok gyermek áhítozik a legújabb film elé ültetve egyedül a szobájában, mert senki nem ér rá beszélgetni vele…..A nagypapa pedig érzi, hogy szükség van rá, van értelme a napjainak, van kivel megosztania szeretetét. Ilyen egyszerű és ilyen teljes.

  4. Eltelt egy kis idő amióta aktívan részt vettem volna a munkában, de a háttérben forrongtak az “elemek”. Úgy érzem, hogy most kell megköszönnöm azoknak a lelkesítő támogatását, akik hétről hétre aktívan részt vesznek ebben a műhelymunkában. Valószínűleg újra és újra ezt kell majd tennem, mert nélkülük aligha működhetne ez a blog a saját és talán még sokak örömére és épülésére.

    Talán a legjobb lenne ide húzni egy szaggatott vonalat, amely egy új hozzáállást jelentene a jógához és úgy egyáltalában.

    Személyesen csak annyit mondhatok, hogy ez az egyszerű gyakorlat sok mindenen elgondolkodtatott és már másképp látok történéseket, jelenségeket, viselkedéseket kívül és belül egyaránt. Ebben a kis szünetben sikerült elgondolkodnom néhány dolgon.

    A nem lopás hosszú gyakorlata, amit választottunk: “megadni a másiknak azt, ami tőlem őt megilleti” számomra eddig a leghasznosabb és legkedvesebb gyakorlat. Sajnos elég megterhelő a napi munkám, sok az idegeskedés és egyébként is olyan a természetem, hogy mindent magamra veszek. Most elgondolkodtam, mi az, amit adhatok én az embereknek. Arra jöttem rá, hogy személy szerint én kedvességet és lelkesedést tudok adni. Azóta folyamatosan próbálkozom ezzel, és nagyon sokat hozzáadott a lelki békémhez. No, meg a többi emberéhez is. Így már könnyebb elviselni engem is, őket is 🙂

    De ami a legfontosabb: arra figyelek, mit adhatok és nem arra, hogy mit várok el, és mi az, amit nem kapok cserébe…

  5. Sokan vagyunk úgy, hogy végtelenül többet szeretnénk magunktól, mint akik éppen vagyunk. Néha azon gondolkodom, hogy ez az egész önvizsgálati kísérlet a jóga végtelenül magas – és lássuk be, a mi helyzetünkben gyakorlatilag teljesíthetetlen – erkölcsi irányelveivel, még inkább az elvárásokat, a stresszt, a frusztrációt erősíti bennünk.

    Először, az elején, az ahinszá és a szatja ‘idején’ én is így voltam ezzel, és elégedetlenkedtem és törekedtem – ha törik, ha szakad (ennyit az ahinszáról). Most azonban ráébredtem valami újdonságra: H Á L A

    Hálásnak lenni. A pszichológusok gyakran említik, hogy dicsérjük, jutalmazzuk magunkat. Néha ez számomra kicsit nehezen összeegyeztethető az egó leépítésével, illetve nehéz meghúzni az egészséges határt. Mindazonáltal biztosan kell velemi, ami lelkesíti az embert és oldja a benne felgyülemlett stresszt. Nekem a hála érzése jött be a leginkább. Nagyon baráti, nagyon humánus, kedves hozzáállás önmagunkhoz és a világhoz. Próbáljátok ki!

    Esetleírás: 🙂
    Ma például elaludtam. Fél hatkor ébredtem fel (4 helyett). Ilyenkor általában rettenetesen haragszom magamra. A meglehetősen szigorú napirendem felborul, minden csúszik, nem tudom megcsinálni, amit terveztem, nem jut idő arra, amit szeretnék stb. és így frusztrált vagyok és mindenkivel így is viselkedem (nem adom meg nekik magamból azt, ami nekik jár…) és így tovább míg a végső elégedetlenségbe nem hajszolom magam. Ma másként volt.
    Miután megkerestem az ágyamban az órát – tehát csörgött, csak én félálomban lekapcsoltam – máris hálát adtam, hogy milyen jó, hogy magamtól felébredtem fél 6-kor. A reggeli gyakorlás így persze csak néhány mozdulatra rövidült, de milyen hálás lehetek azért, hogy ezt is megtehetem és meg is tettem, és még egy tíz perces relaxációra is futotta, ami már maga a luxus. Ekkor már egy lelkes, derűs, boldog állapotba kerültem, hogy lám milyen nagyszerű ez a nap… ennyire futotta, de milyen csodálatos, hogy ez így történt.

    Úgy érzem, hogy ez nem egy szenvelgő, hurrá optimizmus, hanem pontosan az, amit meg kell tanulnunk. A jelen pillanatban, teljes tudatossággal élni: hálát adni, hogy élünk itt és most. Hálát adni a lélegzetvételért, hogy egyik lábunk követi a másikat, hálát adni azért, hogy most el tudod olvasni ezt a bejegyzést. Ha sok a munkád és összeroppant, hálát adni, hogy mennyi mindent elbírsz, milyen csodálatos, hogy kapsz erőt még a feladathoz. Próbálj hálával gondolni szegény sanyargatott testedre, fáradt elmédre és máris, máris könnyebben megy.

  6. Mária

    Nemrégiben nekem ajánlotta valaki, kicsit gyakoroljam az egészséges önzést.
    Ez így, ahogy leírtad, mennyivel szebben hangzik.
    Számomra befogadhatóbb is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.